Főoldal

kiemelt híreink

Médiamegjelenések (2016. június 29.)

Az elmúlt hetekben jó néhány helyen írtak és beszéltek rólunk az új klipünk kapcsán, amelyeket összegyűjtöttük nektek. A zene.hu cikkjét ITT olvashatod, de a divatikon.hu is írt rólunk, az ő írásuk IDE kattintva érhető el. A nyugat.hu cikkje ITT található, a szeretlekmagyarország.hu pedig EZT írta rólunk. A Nyugat Rádió 88.4 beszélgetett is velünk, IDE kattintva meghallgathatod a youtube csatornánkon. Ezúton is köszönjük a felsorolt médiáknak! Jó szórakozást!

Már elérhető az új klipünk! (2016. június 17.)

Már elérhető a hivatalos youtube csatornánkon a legújabb videóklipük, amely az "Új élmény" címet kapta. IDE kattintva megnézhetitek! Jó szórakozást!

Rólunk

A múlt

A Plazmabeat produkció azzal a céllal indult el 2006-ban, hogy a múltba veszett szinti-pop stílus visszakerüljön a köztudatba. Megálmodója - Grag - úgy gondolta, hogy a kissé szomorkás énekdallamokat modern klubzenei környezetbe elhelyezve, érdekes képet alkothat.

Az első kislemez ingyenesen letölthető volt, így hamar eljutott a célközönséghez. A Plazmabeat bejárta az internetes és vidéki rádiókat, zenei lapokat, zenei televíziókat és egyéb média felületeket. A Plazmabeat-nek 2006 és 2009 között 4 önálló maxija jelent meg (lásd: Kiadványok menüpont). 2008-ban 2 videóklip is készült (Hegyeken túl, Hív a végtelen), amelyeket az élenjáró könnyűzenei csatorna, a Viva Tv is műsorára tűzött.

Grag ezután felfüggesztette a Plazmabeat működését, mert nem szeretett volna uniformizálódni és számára nem kielégítő zenei stílust képviselni, a további sikerek elérése és fenntartása érdekében.

A jelen

A Plazmabeat ebben a felállásban 2010 novembere óta létezik, amikor Grag és Niki elhatározta, hogy kompromisszummentes elektronikus zenélésbe kezd.
A csapat zenei stílusát az Electro-pop és a modern Szinti-pop jellemzi leginkább. Niki hangjával és megjelenésével új értelmet kaptak Grag alkotásai és ezt követően eddig soha nem látott és hallott színvonalon, immár együtt készülnek az új dalok.
Mind zeneileg, mind szövegileg próbálják egy kicsit más megközelítésben prezentálni dalaikat, mint azt jelenleg a magyar könnyű és pop zenében teszik sokan.
Grag és Niki elzárkóznak a modern zenei trendektől. Sokat merítenek a korai 80-as, 90-es évek szinti-popjából, ezért leginkább a retro-s, pop-os hangzás, ill. dallamvilág jellemzi munkáikat. Ezt a hangzást, a szomorkás énekdallamokat Niki profizmusa és énekhangja teszi igazán egyedivé, érdekessé és moderné.

2011 óta két album (Életkaleidoszkóp, Kábítószerelem) és egy dupla remixalbum (Remixkaleidoszkóp) jelent meg digitális formátumban ill. egy best of album (Plazmapop – Selection 2011-2015), amely CD-n is elérhető. Az elmúlt néhány évben számos remix és feldolgozást is készítettek. A legkiemelkedőbb a Unique együttes felkérésére készült hivatalos remix volt. 2016-ig 5 videóklip készült (Lelkünk könyvei, Ráncok, Keresem a szavakat, Bárcsak ott lehettem volna, Új élmény).

A Plazmabeat számos vidéki és budapesti fellépésen túl van. Zenei sokszínűségüknek és profizmusoknak köszönhetően felléptek már az A38 hajón vagy a G3 színpadán, de kisebb falvakban, vagy akár céges rendezvényeken is megtalálhatóak.


Elméletük szerint, az egyedi gondolkodás és látásmód hosszú távon talán még célravezetőbb lehet, mint egy már kijárt úton, valaki után másodiknak célba érni. Hitvallásuk szerint csak így lehet megkavarni és megszínesíteni azt a zenei állóvizet, amit jelenleg tapasztalhatunk országunkban. Az összes kiadvány 100%-ban a saját szellemi termékük. Sem kiadói, sem produceri támogatást nem vettek igénybe.

A jövő

A Plazmabeat igazi színfolt a jelenlegi hazai zenei életben, erre bizonyíték az elmúlt években kapott visszajelzések sorozata.
A céljuk továbbra is valami egyedit, értékeset és maradandót alkotni, amellett, hogy megőrizzék egyéniségüket és egyediségüket is.

Plazmabeat a Wikipédián.

Niki

Laczó Nikolett vagyok, 1988. május 16.-án, a Vas megyei Körmenden láttam meg a napvilágot.

Gyermekkorom óta énekelek kisebb-nagyobb sikerekkel. Korábban több zenei stílust is kipróbáltam különböző zenekarokban, de az igazi áttörést a Plazmabeat formációnak köszönhetem.
Grag 2010 novemberében keresett fel egy új zenei produkció beindítása céljából. Az első próbák mindkettőnkre pozitív hatással voltak, így 2011 év elején már neki is láttunk a munkáknak. Az elmúlt néhány évben minden zenéléssel kapcsolatos álmom teljesült: saját számokat énekelek, saját albumaink és klipjeink vannak és mára egy komoly rajongótáborra is szert tettünk.

Mindemellett Grag-ben nem csak a zenésztársat, hanem az életem párját is megtaláltam. Így a zenélés már nem csak "munka", hanem szórakozás és a közös célunk is. Szívből kívánom, hogy mindenkinek így teljesüljenek az álmai.

 

Grag

Asbóth Milán Gergő-ként láttam meg a napvilágot 1980. 08. 07-én, Szombathelyen.
Művésznevemet első honlapom beindításakor vettem fel, amikor egykori projectem nevét (The Velvet Sounds) és a Greg becenevet kombináltam. 13 éves koromban kaptam az első gyerekszintetizátoromat, azóta írok dalokat, dalszövegeket és verseket.

1995-ben jelent meg első szerzői kiadású kazettánk, amelyet a bátyámmal készítettünk, ennek köszönhetően hamar belekóstoltam a zenei és színpadi életbe.
1999-ben már aláírtam első lemezszerződésem - két társammal - és meg is jelent első hivatalosan kiadott maxi cd-nk. Ezt követte első professzionális videó klipünk is, (Indián volt a rendezője) amelyet az egykori Z+ is bemutatott. Pár év aktív zenélés, fellépés, riport után a csapat feloszlott és külön folytattuk zenei pályánkat.
Az ezt követő éveket főleg önképzéssel töltöttem. Számos zenei stílust kipróbáltam, remix versenyekre neveztem és belemélyedtem a stúdiózás rejtelmeibe.
2005-ben volt szerencsém szerepelni egy hazai könnyűzenei válogatáson is, amely a magas példányszámú eladás miatt elérte az arany- és platinalemez státuszt.
2006 óta saját házi stúdiómban dolgozom, ahol az ének rögzítésétől kezdődően, a hangszerelésen át, a végső master munkálatokig magam végzek mindent.
A 2008-ban készült videó klipjeimet a hazai viszonylatban élen járó Viva televízió is bemutatta. 2009-ben két projectemmel is megcéloztam a külföldi független lemezkiadókat és az ezt követő 3 évben, 14 kiadványon szerepeltem cd-n és/vagy digitális formátumban szerte a világban (Hu, Ro, Czh, Usa, Nl). 2010-ben az RTL klub X-faktor Dalverseny c. műsorában is bemutatkozhattam, mint dalszerző, ahol 400 dal közül választottak be az első négybe, akik a sorozat első szériájában lettek bemutatva.

1995 és 2010 között, összesen több mint 30 kiadványon jelentek meg munkáim, ám 2011-ben elhatároztam, hogy felfüggesztem minden egyéb projectem és csak a Plazmabeat-re szeretnék a továbbiakban koncentrálni.